Az előző sztori egy apuka tetteit állította pellengérre, de annyit még fontos megjegyeznem, hogy a hagyományos felállás miatt a legtöbb esetben még ma is anyukánál maradnak a gyerekek, így statisztikailag is nagyobb az esélye, hogy ők vetik be ezeket a trükköket… és sajnos meg is teszik. Azt gondolhatod, hogy az elidegenítés minden esetben ilyen pszichopata eszközökkel történik, azonban ennek vannak enyhébb fokozatai is.

Passzív elidegenítés: amikor a csend a fegyverünk

Gondoltad volna, hogy a válás során az ártatlannak tűnő hallgatás is romboló lehet? Vagy hogy az a szülő, aki LÁTSZÓLAG mindent megtesz a gyermekéért, valójában mérgezi a kapcsolatát a másik szülővel? A passzív elidegenítés művészete pont ebben rejlik, hogy nem is tűnik elidegenítésnek.  

Képzeld el a következő helyzetet: Édesanya soha, de soha nem beszél Apáról, meg sem említi a nevét, még akkor is tereli a témát, ha a gyerek kérdez róla, gyakorlatilag mintha nem is létezne.

És mi zajlik le ilyenkor a kis agyában? … Lassan megtanulja, hogy jobb, ha ő sem beszél Apáról, mert anyának azzal fájdalmat okoz. Mert érzi ám a kimondatlan feszültséget. És tessék! Máris megjelenik a lojalitás-konfliktus, mert azt gondolja választania kell. Olyan mintha azt kérnéd tőle, hogy válasszon a csoki fagyi és a sütemény között.   

Amikor a nehéz dolgokról nem beszélsz, sunnyogsz, nemcsak nem segíted a jelenlegi helyzet feldolgozásában, a szülői kapcsolat ápolásában, de a jövőbeni kapcsolatainak építésében is ez a fajta elkerülés fog mintaként szolgálni.

Amikor érzelmileg nem vagy annyira érett, hogy elfogadd a gyereknek mindkét szülőre szüksége van (persze, ha mindkét szülő normális és nem valami pszichopata.), - mert a gyerek félig anyu, félig apu -  olyan mintha a gyerek egy részét törölnéd ki és az az üzenet csapódik le benne „ha apa rossz, én is félig rossz vagyok”.

Aktív elidegenítés: a nyílt manipuláció terepe

Itt már nem sunyiban megy a játék, hanem teljes gőzzel megy a nyílt hadviselés, mert sajnos van, aki úgy dönt, hogy a gyereket használja fegyverként a másik szülő ellen.

Képzeljétek el, hogy az egyik szülő állandóan szapulja a másikat a gyerek előtt. De ez még semmi! Van, aki profi szintre fejleszti ezt a "művészetet". Hazudozás, információk visszatartása, a valóság elferdítése mind minden naposak a gyerek életében. Arról ne is beszéljünk, hogy „véletlenül" mindig pont akkor szerveznek szuper programot, amikor a másik szülővel lenne találkozó. "Jaj, elfelejtettem, hogy Anyához kellene menned! De kár, hogy pont most mennénk quadozni a barátaiddal!"

Itt már egyenesen bele van rángatva a gyerek a felnőtt drámába és arra van kényszerítve, hogy válasszon a szülei között. Mintha azt mondanák: "Oké, kölyök, itt az idő dönteni: Anyu csapat vagy Apu csapat?"

Mi lesz ennek a vége? A gyerek lassan elkezd bizalmatlanná válni a másik szülő iránt.

Ismét egy sor rossz minta, amit a későbbi kapcsolataiba is belevisz. És azon se csodálkozzunk, ha szorong a gyerek vagy esetleg depressziós lesz.

Durva szülői elidegenítés: Amikor az elidegenítő szülő minden határt átlép

És most jöjjön a horror kategória, amikor a gyermek akaratlanul is a frontvonalban találja magát szülei végeláthatatlan háborújában.

Az egyik oldalon ott a szülő, aki úgy lépked, mintha tojáshéjon járkálna, mert már a kapcsolat alatt is megtanulta, hogy így maradhat biztonságban. De hiába minden óvatosság, ha a másik fél szemében még a legártatlanabb mozdulat is hadüzenetnek számít.

És ha ez a szülő végre összeszedi magát, és kiáll magáért, elszalad a pokol, a másik fél azonnal pusztító ellentámadást indít. Hazugságok, rágalmak, manipulációk záporoznak, nem kímélve senkit maga körül.

Ebben a küzdelemben nincs győztes - csak vesztesek. És a legnagyobb vesztes maga a gyermek, aki némán figyeli, és a törmelékek között próbál biztonságos menedéket találni, úgy, ahogy te is próbáltad túlélni a mindennapokat.

Ez a fajta elidegenítés gyakran az elidegenítő szülő saját lelki problémáiból fakad. Nárcisztikus vagy borderline személyiségzavar, esetleg patológiás hazudozás állhat a háttérben, és a legdurvább, hogy sok esetben még ők maguk is elhiszik a saját hazugságaikat.

Ez már nem játék, hanem totális háború. A cél: a gyereket teljesen elidegeníteni a másik szülőtől és annak rokonságától is, olyan gyűlölet keltve benne, hogy még a karácsonyi ajándékot is dobja a kukába, ha az a "rossz" oldalról érkezett.

Állandó agymosás, a valóság kicsavarása, hogy senki, de senki ne tudja eldönteni, mi az igazság és mi nem az. Konfliktusok generálása, kitalált történetek, melyben ő a szuperhős, megmentve a gyereket a főgonosztól.  Totális figyelem elterelés a lényegről… a gyerekekről, mert az ugye csak másodlagos.

Ez már nem egyszerűen rossz szülői magatartás, hanem simán gyerekbántalmazás. És tudjátok mi a legszomorúbb? Ez nemcsak most fáj a gyereknek, hanem évtizedekig kísérti majd.

Ezek a gyerekek felnőttként úgy bíznak másokban, mint hóember a napsütésben és vagy totál konfliktuskerülők lesznek, vagy épp ellenkezőleg, minden apróságon felrobbannak, és a depresszió, szorongáson kívül még egy csomó mentális probléma vár rájuk az út végén.